Bemutatkozás

A Solt Ottilia és Kemény István nevével fémjelzett Budapesti SZETA, majd az 1989-ben létrejött Szegényeket Támogató Egyesület, mint országos ernyőszervezet mellett már 1989-től működik Debrecenben a SZETA. Az országos „civil kezdeményezés alapítói mindvégig fontosnak tartották, hogy a legszegényebb, a leginkább diszkriminált, az állam támogatásától eleső csoportoknak nyújtsanak segítséget.” Ezt a hagyományt folytatva alakult meg 1994-ben a Debreceni Szegényeket Támogató Alapítvány, majd működési kereteit bővítve 1998-tól kiemelkedően közhasznú szervezetként működik. Megalakítását és működését az tette szükségessé, hogy jelen volt a társadalomban a hátrányos helyzetű személyeknek egy olyan csoportja - az állami gondoskodásból kikerült, többségében roma származású, hajléktalanságtól fenyegetett fiatalok -, mely csoportok ellátását a megye szociális területre szakosodott intézményhálózata hosszú ideje nem tudta kezelni.


Az Alapítvány Alapító Okirat szerinti célja:

„Az Alapítvány céljának tekinti mindenfajta diszkrimináció nélkül, nemre, fajra, felekezeti hovatartozásra való megkülönböztetés nélkül anyagi, egyéb dologi, erkölcsi, szellemi támogatásban részesíteni mindazokat, akik elemi nélkülözéstől szenvednek és ennek következtében életmódjuk keretének összeomlása fenyegeti őket. Támogatásban részesíti azokat, akiknek emberi integritásuk, autonómiájuk súlyos veszélyben van.”


Az Alapítvány az alábbi közhasznú tevékenységeket folytatja:

1. Egészségmegőrzés, betegség megelőzés
2. Szociális tevékenység, családsegítés
3. Tudományos tevékenység, kutatás
4. Nevelés, oktatás, képesség fejlesztés, ismeretterjesztés
5. Kulturális tevékenység
6. Kulturális örökség megóvása
10. Gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek és ifjúsági érdekképviselet
11. Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése
12. Emberi és állampolgári jogok védelme
13. Magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység
18. Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése, és a kapcsolódó szolgáltatások
20. Közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető szolgáltatások


Az Alapítvány fő célcsoportjai:

• Marginalizálódott társadalmi csoportok (elsősorban romák)
• Hajléktalansággal fenyegetett fiatalok (kiemelten az állami gondoskodásból kikerülők) és gyermekeik
• Munkanélküliek
• Anyagilag ellehetetlenült családok
• Egyedül álló anyák/apák gyerekeikkel


Az Alapítvány szakmai vezetője:

Szalai Ibolya
Elérhetőségei:
Mobil: 06-20/429-9120
E-mail: szibolya01@t-online.hu


Az Alapítvány kuratóriuma:

Hága Antónia - kuratóriumi elnök
Pap Orsolya - kuratóriumi titkár
Szalai Ibolya - kuratóriumi tag
Ajtai Elvira - kuratóriumi tag


Az Alapítvány képviseletére jogosult személyek:

Hága Antónia - kuratóriumi elnök
Pap Orsolya - kuratóriumi titkár
Szalai Ibolya - kuratóriumi tag